|
|
|
|
Backes mikor letarolhatta volna Howardot, de ő alattomoson átugrotta, nehogy megsérüljön az egy szem épkézláb rotyi kapus, cserébe a végén a lökdösődésnél, H hátulról ütlegeli a Blues játékosokat (egész konkrétan Berglundot, aki közismerten nagy tahó). Még vágjuk jópofát hozzá, mert szegény H kapusnak a felszerelés miatt, nagy nehézséget jelentett ütögetni bennünket. Ezen nevessek, vagy sírjak?
|
| |
|
|
|
|
Csak tegnap kb. 20 hasonló vagy súlyosabb eset volt mint Z esete, csak épp nem volt sérülés.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#7038) |
|
|
|
|
|
|
|
Davidre az egész hokivulág felnéz, hogy van mersze kiállni egy a felszerelése miatt súlyos hátrányban lévő kapussal.
|
| |
|
|
Válasz Al hozzászólására (#7037) |
|
|
|
|
|
|
|
Hogy lezárjam a témát, engedtessék meg, hogy pár szót mondjak a saját védelmemre, mielőtt persona non grata leszek a saját topikunkban.
Szóval az azért kurva erős, hogy az ember más csapatról nem írhat egy kurva szót sem (legalább is olyat, ami nem tetszik az adott csapatnak), mert akkor idejönnek 5-en trollkodni.
1. a Z -Ference összehasonlítás nálam maximálisan ül, mert továbbra is úgy érzem, tök ugyan olyan eset volt mindkettő.
2. Volt aktualitása az eset felhozatalának, mert ha eltiltották volna Z-t, akkor pont ellenünk kezdhette volna meg a büntijét
3. Ha ennyire nem érdekli a DET hívőket a Blues, akkor mi a faszért olvassák a fórumunkat.
4. Tőlem bárki írhat, bármit a saját topikjában a Bluesról, mert valószínűleg nem találkozom vele, ergo így nem is foglalkozom vele.
5. Én más csapat fórumát, csak a velük való találkozás apropójával szoktam olvasni (esetleg ha nagyon unatkozom, de ez nem sűrűn szokott előfordulni)
6. Detroit nálam messze a legutálatosabb csapat, tehát ne várjatok tőlem semmi jót. Ha a Detroitról írok, az csak elmarasztaló írás lehet (biztos az irigység beszél belőlem).
7. És sem várom, hogy kupát fogunk nyerni idén, de jó érzés, hogy van egy CSAPATUNK.
8. Ha valakitől semmi szín alatt nem kell elismerés, azok éppen a Detroit szurkolók.
9.
Sok sikert a bajnokoknak!
|
| |
|
|
|
|
A végén jó lett volna, ha a bírók elengedik, a Backes vs Howard bunyót. David megagyalhatta volna a kis köcsögöt.
|
| |
|
|
|
|
Ez is lement. Volt jobb, lesz is jobb. NBC-t hallgatni, büntetés.
5:38 volt hátra, mikor gondoltam, most jön a menetrendszerű Blues PK. Előtte egy páros, aztán jött is Coco hülyesége.
Nem értem Steen miért nem játszik még mindig. Már egy hete úgy volt, hogy jön vissza, erre még mindig sehol.
|
| |
|
|
|
|
Legalább a meccs vége jó volt! Megnézném ezt a párosítást a PO-ban is!
|
| |
|
|
|
|
Faszság volt ez Coco-tól... El kellett volna engednie Helm-et, amikor már nyilvánvaló volt, hogy nem lesz bunyó. Francba. Csak sikerült megvernünk magunkat...
|
| |
|
|
|
|
Ez mondjuk nem volt semmi Backes-től, hogy átugrotta Howard-ot. Nem tudom ezt hányan csinálták volna meg a helyében... Klasszis! Jah nem, mi paraszt köcsögök vagyunk, akik csak sérülést akarnak okozni.
|
| |
|
|
|
|
Howard megint kurva jó sajnos.
Az viszont tetszik, ahogy Perron pörög ma. Be mer menni a kapu elé a dzsumbújba, és ezt ritkán láttam tőle a visszatérése óta (mondjuk nem is csoda egy év kihagyás után).
|
| |
|
|
|
|
Azért Datsyuk-nak kurva jó keze van, ezt meg kell hagyni...
|
| |
|
|
|
|
Még ha gólt is kapunk ebből, akkor is kurvára megérte!
|
| |
|
|
|
|
Csípősből lett benne egy kicsit több a kelleténél
|
| |
|
|
Válasz Johnesz hozzászólására (#7028) |
|
|
|
|
|
|
|
Sós?
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7027) |
|
|
|
|
|
|
|
Fáradtnak tűnnek nagyon, és a forecheck-ünk sem ízlik nekik.
|
| |
|
|
Válasz Johnesz hozzászólására (#7026) |
|
|
|
|
|
|
|
Elég csúnyán elcserélte magát a Wings.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7025) |
|
|
|
|
|
|
|
Erről van szó, ki kell használni a hibákat!
|
| |
|
|
|
|
Eddig lőhettünk volna vagy három gólt. Jó lenne eltalálni néha a kaput, különben nem nagyon fogunk felkerülni az eredményjelzőre...
|
| |
|
|
|
|
Halak véd. Pedig Elliott-ra számítottam.
|
| |
|
|
|
|
| | I'd bet Backes has more hits, too. |
|
ROTFL
Ez az ember sohasem nézett Wings meccset kb., vagy úgy számolja Dats hitjeit, mint Al, mindegyiket könyökösnek. |
|
Backes 10. a ligában az ütközések tekintetében, biztos, hogy többet ütközik, mint Dats. Nem kell azért az élő fába is belekötni, nem volt semmi valótlan az általad kiragadott állításban, sőt még túlzás sem igazán.
Egyébként, mint ahogy azt a hsz-emben is megjegyeztem, ezt egy forumról szedtem. Nem meglepő módon Blues forumról. Az ember akitől az idézett szöveg származik, ugyan olyan szurkoló, mint te, vagy én. Gondolom te sem nézel jókedvedből Blues meccseket, szóval ne lepődj meg ha a Blues szurkolók sem Wings meccsekkel töltik ki a szabadidejüket.
No offense, Kosztyának is leírtam, hogy ez kivételesen nem ellenetek szól (az eredeti lehet, de én nem azért raktam be).
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#7018) |
|
|
|
|
|
|
|
Sobotka-Berglund-Stewart sor? Na ez gyanús hogy csúnya lesz, főleg hogy a formájuk alapján kimagaslóan Sobotka a legjobb jelenleg... Ezzel megbontjuk az eddig hatékony Arnott-sort, és kivesszük a második szívét-lelkét (Oshie), hogy legyen egy erős első (Perron-Backes-Oshie)... na erre kíváncsi leszek.
|
| |
|
|
|
|
Lényegében erre mondtam a 7011-et, mint befelé szóló kritikát.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#7017) |
|
|
|
|
|
Válasz Tibi76 hozzászólására (#6999) |
|
|
|
|
|
|
|
| I'd bet Backes has more hits, too. |
|
ROTFL
Ez az ember sohasem nézett Wings meccset kb., vagy úgy számolja Dats hitjeit, mint Al, mindegyiket könyökösnek.
Amúgy Melrose köcsög, de a Wingst utálja mióta nem ő lett az edző, pedig nagyon szerette volna. Én pl. el se olvasom miket ír, úgyis hülyeség. Az mondjuk meglepő, hogy nem a szokásos Pens felszopás megy, de biztos azért van, mert egy oroszt mégsem dicsőíthetnek.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7000) |
|
|
|
|
|
|
|
Tök igazad van, de ha megfigyelted, megint tetemre lettünk hívva, amúgy a kutya nem szólna be ide. Legalábbis én nem.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#7009) |
|
|
|
|
|
Válasz Johnesz hozzászólására (#7015) |
|
|
|
|
|
|
|
Én most láttam először :)
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#7014) |
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk-e? Ez már klasszikussá nemesült :)
|
| |
|
|
Válasz Johnesz hozzászólására (#7013) |
|
|
|
|
|
|
|
Ezt láttátok már?
:-DDD
Szegény Coco..nem is ő lenne. :)
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#7011) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó, ez mondjuk a másik fele, megmondom őszintén azt se nagyon értem, vagyis inkább úgy mondom a személyes ízlésemmel ellenkezik, hogy ebben a topikban miért van ennyiszer a Wingsről szó akár milyen összefüggésben...
Nem szóltam ezért szólni, mert semmi jogom nincs hozzá meg akármi, de szerintem ez is rém unalmas, sőt, kinemszarjale, de komolyan...
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7010) |
|
|
|
|
|
|
|
Mégha csak akkor menne, amikor játszunk egymással...
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#7009) |
|
|
|
|
|
|
|
| Szerintem idén nem vagytok esélyesek kupára...Kell még ennek társaságnak rutin,főleg rájátszásban... |
|
Ez a lényeg.
Egyébként látom megint mennek a szokásos fölösleges körök, hisztik, trollkodás, csak nem értem mi értelme van ennek minden egyes alkalommal amikor a két csapat játszik, túlzás ez... (még ha playoff lenne...)
|
| |
|
|
Válasz Pandapéter hozzászólására (#7007) |
|
|
|
|
|
|
|
Én sem érzem magunkat kupaesélyesnek idén. Elől még nagyon kevesek vagyunk. Következő szezonban nagyon kiváncsi leszek Tarasenko-ra, meg arra hogy esetleg az UFA piacról sikerül-e lőni valakit. Remélem a védelmünket nem bontjuk meg, mert ez a garnitúra brutális már most, pedig kb 24 év az átlagéletkoruk.
|
| |
|
|
Válasz Pandapéter hozzászólására (#7007) |
|
|
|
|
|
|
|
Csakhogy mára se maradjunk orbitális közhelyek nélkül,itt van egy pár az arcba: Valóban nem egy stat van,amben a Blues jobb, de azokkal még senki sem nyert kupát Szerintem idén nem vagytok esélyesek kupára...Kell még ennek társaságnak rutin,főleg rájátszásban...De legalább úgy látszik,idén már a megfelelő vágányon vagytok,és ha fent sem csesznek el semmit,az elkövetkezendő években,akkor igen komoly csapat lehet a Blues-ból...Persze ez személyes vélemény,és őszinte tiszta szívből remélem,hogy elcsesztek valamit Ti lehetnétek az első NHL csapat,aki kiesik a ligából
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7006) |
|
|
|
|
|
Válasz Kosztya hozzászólására (#7005) |
|
|
|
|
|
|
|
Figyelj: A Tampánál is leszarták 2004-ben.
Játszarok ebben a szellemben és legyetek sikeresek a szezon végén, ha mi esetleg nem lennénk azok.
Ennyi.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#7003) |
|
|
|
|
|
|
|
| Ő szerintem nem velünk kapcsolatba hozta fel,hogy nem ismerik el őket...Az a baj,hogy itt felcserélték,az ok-okozat viszonyt....Előbb várják az elismerést,mint magát a tettet,amiért járna....Azzal,hogy pár hazai alapszakasz meccset megnyert a Blues,meg hogy vagy 3-4stat amit találtak,amiben pariban vannak a Wings játékosaival,még rohadtul nem tettek le az asztalra semmit...Már az is szép teljesítmény volt tőlük az utóbbi években,ha a PO megvolt nekik,most meg hogy kicsit jól állnak várják az elismerést....Valóban nagyszerű,amit csinálnak,jó csapatuk van most,és összeálltak szépen,de ezt elmondhatja magáról a Caps,a Canucks,vagy akár Sharks,aztán számoljátok össze ők hány kupát nyertek eddig...Érthető a fusztrációjuk,mert tényleg nem dicséri őket senki,de azért ez még nem sok minden....Ez a Zberg,Ference összehasonlítás egyenesen vicc... |
|
Odanézz Kosztya! Akadt valaki, aki megértette mit írtam, pedig neki is MÁV logó van a neve alatt, ugyan úgy mint neked!
PP! Idén azért nem egykét statról van szó. Elfogult vagyok, de szerintem kapus és védő poszton ütünk titeket (hangsúlyozom újra, hogy idén). De remélem találkozunk majd a PO-ban, aztán meglátjuk mire vagyunk elegek élesben is! :)
|
| |
|
|
Válasz Pandapéter hozzászólására (#7002) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó hogy piros betűs ünnep lenne, ha megbasznánk titeket 15 góllal! :P
Egyébként szomorú, ha egyből az jött le neked, hogy mi a Wingsnek akarunk megfelelni. Arra reagáltam, hogy az egész liga meg az egész média leszarja, hogy kurva jók vagyunk idén (még legalább 4 órán át a tabellán is előttetek vagyunk, igen W% a varázslat neve, Mac mondta, neki csak hiszel, ha nekem nem is), de had ne írjam le újra ugyanazt, amit az előző hsz-emben is. Olvasd el újra. Ha még akkor sem érted meg, mi a hsz-em lényegi mondanivalója, akkor nem nekünk van fóbiánk.
|
| |
|
|
Válasz Kosztya hozzászólására (#7001) |
|
|
|
|
|
|
|
Ő szerintem nem velünk kapcsolatba hozta fel,hogy nem ismerik el őket...Az a baj,hogy itt felcserélték,az ok-okozat viszonyt....Előbb várják az elismerést,mint magát a tettet,amiért járna....Azzal,hogy pár hazai alapszakasz meccset megnyert a Blues,meg hogy vagy 3-4stat amit találtak,amiben pariban vannak a Wings játékosaival,még rohadtul nem tettek le az asztalra semmit...Már az is szép teljesítmény volt tőlük az utóbbi években,ha a PO megvolt nekik,most meg hogy kicsit jól állnak várják az elismerést....Valóban nagyszerű,amit csinálnak,jó csapatuk van most,és összeálltak szépen,de ezt elmondhatja magáról a Caps,a Canucks,vagy akár Sharks,aztán számoljátok össze ők hány kupát nyertek eddig...Érthető a fusztrációjuk,mert tényleg nem dicséri őket senki,de azért ez még nem sok minden....Ez a Zberg,Ference összehasonlítás egyenesen vicc...
|
| |
|
|
Válasz Kosztya hozzászólására (#7001) |
|
|
|
|